Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Békés - 2013. július 14. 22:07

2014. november 27. 12:38 - Andre Lowoa

Békés 21667 lakosú városa több mint 1000 éves település a 47-es főútvonal és a 129-es/Murony-Békés/ vasútvonal mentén, a Kettős – Körös partján fekszik. A település nevét az itt épült földvár első ispánjáról, Békés nevezetű főúrról kapta. A megyének több mint hat évszázadon át a legnépesebb települése, gazdasági és kulturális központja. A városi rangját 1872-ben elvesztette, melyet csak 1973-ban kapott vissza. 1978-ban földrengés érte. Iparának két érdekessége a kosárfonás és a cukorkaüzemében gyártott permetefű cukorka. A Fehér- és a Fekete-Körös békés belterületén egyesült, azóta a Szanazúgnál ásott új medrében.
A református temploma 1775-ben barokk stílusban épült. 1821-ben klasszicista ízlés szerint átépítették. 1852-ben kapta galériás tornyát.
A református parókia épült 1823-ban klasszicista stílusban. Falán két emléktábla jelzi. Arany János vendégeskedett benne1851-ben s itt töltötte utolsó éveit, Karacs Teréz író, hazai nőnevelés úttörője.
A Szentháromság-templom késő barokk stílusban 1795-ben készült el. Oltárképét és Kálvária-képeit Orlai Petrich Soma festette 1859-ből.
A templom mellett klasszicista jellegű kőkereszt található 1824-ből.
A görögkeleti  templom Szent Miklós tiszteletére 1793-ban épült barokk stílusban. A toronysisakja és berendezése copf stílusú.
A Wenckheim-uradalom XVIII. századi barokk központi épületét a helyiek Nagyháznak neveztek. Ez ma a Jantyik Mátyás Múzeum.
A Békési Tájház Csapó Gergely gazda háza, mely 1866-ba épült. Berendezése a régi paraszti életét tárgyait őrzi.
Az Iskolamúzeum klasszicista népi műemlék, mely 1844-ben épült iskolamesteri lakást bemutat.
Békés neves szülötte Jantyik Mátyás festőművész, Veress Endre történész, Püski Sándor a népi írók kiadója



http://da.bloglog.hu/page/6/

komment
süti beállítások módosítása