Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Doboz - 2013. július 14. 22:06

2014. november 26. 12:38 - Andre Lowoa

Doboz nagyközség 4385 lakosával, Békés megye egyik legrégibb települése a Körös folyó mentén, Békéscsaba és Sarkad között helyezkedik el.. Békés megye legrégibb falujának nevét már 1075-ben említik az oklevelek. Doboz nevének eredete csak a szláv „dub, Dubova, dubovy = tölgy, tölgyesből” vezethető le. Doboz hajdan mocsaras, tölgyerdő közepén Szent Istvántól III. András királyig királyi sertéshízlaló hely volt, majd a Huszt, Pázmán és Aba család birtoka. A XVI. században a koronára szállt és a XVII. században a Veres család tulajdonába került. 1685 után a török Doboz községet is elpusztította. 1720-tól Harruckern báró volt a földesúr, majd 1798-ban házasság folytán a Wenckheim uradalomhoz került. Az 1870-80-as években a doboziaknak sokat kellett küzdeniük a Kettős – Körös áradásaival. A lakosság a halászatról és állattartásról fokozatosan áttért a földművelésre. Bartók Béla 1906-ban és 1917-ben 164 népdalt jegyzett fel itt. Illyés Gyula a feleségének itteni gyermeklélektani vizsgálatiról írta „Lélek és kenyér” című könyvének tanulmányát 1939-ben. Ipartelepítés 1969-ben kezdődött el. 1971 óta nagyközségi rangot kapott, mely az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül.
A késő barokk stílusú református templom 1794-98 között épült, belső architektúrája figyelemre méltó.
A Wenkheim-család romantikus stílusban épült vadászkastélya Ybl Miklós tervei alapján 1854-ben épült. A község szélén, a Fekete-Körös régi, kanyargós medre mentén a Wenckheim család egykori vadászkastélyának parkjában két szép műemlék épület található: a Szent Kereszt római katolikus kápolna és a Wenckheim család kriptája. Az 1902-ben épült, neoromán stílusú épületek meglepően gazdag belső kiképzése Victor Siedek bécsi építész műve.
A vésztői úton az 1863-ban épült, romantikus stílusú, háromszintes, silótornyos magtárépület Ybl Miklós kiemelkedő alkotása.
A nagyközség közigazgatási határában, a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyásánál, a Szanazugnál turistaparadicsom található. A folyó mindkét oldalán üdülők százai épültek az utóbbi évtizedekben.

http://da.bloglog.hu/page/6/

komment
süti beállítások módosítása