Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Csongrád

2013. július 21. 08:37 - Andre Lowoa

Nagyboldogasszony-templom A város főterén emelkedő, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom 1762-1769 között épült barokk stílusban, galériás tornya 1785-ből való. Az főoltár képe Tiziano Mária mennybemenetele című velencei oltárképének másolata. A templom homlokzati…

Tovább
komment

Mindszent-Szegvár

2013. július 21. 08:37 - Andre Lowoa

Mindenszentek temploma Az 1300-as évektől ez a terület lakott hely, a török pusztítás következtében elnéptelenedik. Már a török idők előtt temploma van. Többszöri javítást és átépítést követően 1798-ban a szentélyt és a tornyot meghagyva lebontják, s 1800-ban új oldalfalak emelésével kezdik építeni…

Tovább
komment

Nagymágocs

2013. július 21. 08:36 - Andre Lowoa

Szent Alajos-templom A park sarkában áll a neoromán stílusú római katolikus templom, amely 1883 Bachó Viktor tervei szerint épült. Szép üvegablakai Katzmann Ede műhelyében készültek. Nagymágocs egy nagyközség Csongrád megyében, a Szentesi kistérségben. A településnek a legfőbb turisztikai…

Tovább
komment

Szentes

2013. július 21. 08:35 - Andre Lowoa

Jézus Szíve-templom A felsőpárti egyházközség alapítója Dr. Miskolczy Jenő pápai prelátus, főesperes, plébános. 1928-ban indul el a munkálkodás. 1936-ban a kapucinus atyák veszik át. A mostani templom az 1940-es évek elején épül. Bár nagyobb részben protestánsok élnek itt,…

Tovább
komment

Utcai varroda, önkéntes alapon

2013. július 21. 08:32 - Andre Lowoa

Michael Swaine 12 éve minden hónap 15-én kigurítja régimódi, pedálos varrógépét San Francisco egyik legszegényebb és legveszélyesebb kerületébe, hogy ott megfoltozza, megjavítsa a környékbeli szegények ruháit. Mindenki ott segít, ahol tud. Swaine a Tenderloin National…

Tovább
komment

Baja

2013. július 20. 13:48 - Andre Lowoa

Gyümölcsoltó Boldogasszony Görögkeleti szerb templom Kálvária Hétfájdalmú Szűz kápolnaA kápolna 1836-ban épült.Jézus Szíve templom Vodicai (Máriakönnye) Kisboldogasszony kápolnaBúcsújáróhelyről bővebben: http://www.bucsujaras.hu/baja/index.html Barátok Páduai Szent Antal…

Tovább
komment

Mélykút-Jánoshalma-Mélykút

2013. július 19. 09:18 - Andre Lowoa

Szent Anna-templom A templomot 1788-ban késő barokk stílusban építették. 1880-ban eklektikus stílusban átalakították. Anyakönyvek: kereszteltek., házasultak 1735-től, halottak 1749-től. JÁNOSHALMA Kecskési Szentolvasó Királynéja kápolna Árpád-házi Szent Erzsébet templom A…

Tovább
komment

Bácsalmás

2013. július 19. 09:18 - Andre Lowoa

Temetői Feltámadt Krisztus kápolnaA kápolna 1882-ben épült. Szent Kereszt felmagasztalása templom A templom 1821-ben épült klasszicista stílusban, 1905-ben oldalhajókkal bővítették, magasították. Műemlék.Anyakönyvek: 1740-től.

Tovább
komment

Tompa

2013. július 19. 09:17 - Andre Lowoa

Zsíroskúti Jézus Szíve kápolnaKapisztráni Szent János-templomA templom 1910-ben eklektikus stílusban. Felújítása óta csak az egyik tornya van meg.Szabadföldi Szent Anna templomA templom 1905-ben épült neogót stílusban. Az épület tetejét Zsolnay-gyár színes majolikája fedi.…

Tovább
komment

Kiskunhalas

2013. július 19. 08:43 - Andre Lowoa

Batthyány-Strattmann László kórházkápolna2008 június 20-án szentelte fel dr. Bábel Balázs kalocsi érsek a kórház épületében kialakított új kápolnát Boldog Batthyány Strattmann László emlékére és tiszteletére.Felsővárosi Jézus Szíve templomAnyakönyvek: 1971-től.…

Tovább
komment

2013. július 19. 08:42 - Andre Lowoa

Döbbenetes, ahogy törvényesítik a felforgató eszméket. Az ilyenek láttán már mindenkinek fel kellene ébredni, és látni, hogy valami nagyon, de nagyon nincs rendben a világban. Aki még így se ébred fel, és birka marad, az sajnos birkaként, azaz vágóállatként fogja végezni az…

Tovább
komment

Sükösd-Hajós-Sükösd

2013. július 18. 17:20 - Andre Lowoa

HAJÓS Szent Imre-templom A templom 1728 körül épült, barokk stílusban. 1754-ben meghosszabbították és a tornyot is ekkor építették hozzá. 1820-ban átépítették és előcsarnokkal bővítették 1879-ben három hajóssá bővítették. 2000-ben felújították. Hajós ismert búcsújáróhely. Fából faragott gótikus…

Tovább
komment

Dunapataj-Harta-Solt

2013. július 18. 17:20 - Andre Lowoa

DUNAPATAJ Magyarok Nagyasszonya templom A templom 1761-ben épült, copf stílusban. 1934-ben kibővítették. Anyakönyvek: 1726-tól.Érsekhartai Szent Gellért kápolna Szent István király templom Anyakönyvek: 1945-től. HARTA Szentháromság templom Anyakönyvek: 1925-től SOLT…

Tovább
komment

Kalocsa

2013. július 18. 17:19 - Andre Lowoa

Nagyboldogasszony FőszékesegyházAz első templomot 1010 táján építtették, a másodikat a XIII. század elején. A tatárok által megrongált templomot újjáépítették. 1602-ben a templom leégett. A ma is látható főszékesegyházat 1735-54 között építettek barokk stílusban. Itt…

Tovább
komment

Eric Holmberg: A pokol harangjai

2013. július 18. 17:19 - Andre Lowoa

VÁLASSZATOK MÉG MA Most, hogy az igazságra fény derült, az emberekben általában két kifogás merül fel, amivel igazolni próbálják választásukat. Az egyik a szándékra és a motivációra összpontosít: „Nem az én hibám, hogy néhány együttes, akiket hallgatok, rossz…

Tovább
komment

Eric Holmberg: A pokol harangjai

2013. július 18. 17:16 - Andre Lowoa

AZ OKKULT Mint egy láthatatlan rákos daganat, mely elkerülhetetlenül halálhoz vezet, a rockzenében rejlő sátáni csírák az okkulttal való megszállottságban tetőznek. Egy generációval ezelőtt, az ördögre való rejtélyes utalások Robert Johnson, blues-énekes zenéjében, a…

Tovább
komment

Eric Holmberg: A pokol harangjai

2013. július 18. 17:14 - Andre Lowoa

SZEX A sátáni filozófia legelkerülhetetlenebb mellékterméke, vagy gyümölcse a mocskos szexszel való megszállottság. A népszerű video-rendező, Marty Callner, aki pornográf stílusa miatt a Los Angeles Times „Hall of Shame” azaz szégyenlistáján találta magát, így védi…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása